Április, a megnyílás hónapja. A változás elhozója. Az élet sarjasztója. Eső és napfény befogadója. A coaching is ilyen folyamat: ott van az esős napokon, és a napfényes időszakokban, segít észrevenni, honnan indultunk, hová tartunk és hogy minden megtett lépés érték.
Előfordul, hogy észrevesszük: a csúszóssá váló vagy meredek terepen kapaszkodót keresve eltévedtünk. Újra és újra ugyanazokat a biztonságosnak tűnő köröket rójuk. Egyfajta megszokott működések mentén lépkedünk. A múltban gyökerező sémák alapján újra és újra ugyanazokon a kopár, kietlen tájakon botladozunk, egyre fáradtabban. És nem találunk rá a saját, kalandokkal teli utunkra.
Amikor ezt felismerjük, olyan lehet, mint a hirtelen felragyogó nap: hunyorgunk, és nem látunk világosan. Aztán a szemünk hozzászokik a tiszta színekhez és egyértelmű formákhoz. Meglátjuk, hogy a korlát, ami a csúszós úton a hasznunkra volt, már nem megtart, hanem fogva tart az ismétlődő bezártságban. És megértjük: érdemes inkább elengednünk. A reménytelenség földjéről pedig kapu nyílik az átalakulás szabad távlatai felé.
A coaching ezekben a pillanatokban sem ad tanácsot és nem dönt helyettünk. Hanem segít elidőzni ebben az átmenetben. Olyan, mint amikor valaki megfogja a kezünket, míg átlépünk a régi és az új között. Amíg elengedjük a biztonságosnak vélt korlátot és megtaláljuk az igazi, szilárd talajt a lábunk alatt. Végre ráléphetünk a saját utunkra, haladhatunk az esőben és a napfényben, a természet éltető egyensúlyában. Ez talán először szokatlan, de biztosan megnyitja a kaput a növekedés felé. Úgy, ahogy az április tárja ki a kaput a gazdagon sarjadó élet számára.
Te hogy vagy ezzel?
Volt-e már olyan felismerésed, ami először fájt, de később felszabadított?
Hogyan tudnál ma szeretettel, elfogadással ránézni ezekre a tapasztalataidra?
