Két monológ, ugyanarra a témára.

Az anya, akinek „olyan nagy szíve van”: 

Kicsi gyermekem, gyere ide, megvédelek! Ha szomorú vagy mások miatt, megvédelek, de miattam nem lehetsz szomorú, mert akkor megbántasz azzal, hogy azt látom, nem vagyok jó anya. Ha más miatt dühös vagy, gyere hozzám, én megvigasztallak, de rám nem haragudhatsz, hiszen nem érdemlem meg ezt a hálátlanságot! Ne feledd, ne menj messzire, hogy megvédhesselek, hiszen én tudom legjobban, mire van szükséged. Senki más, mert annyira szeretlek. Látom, hogy milyen jó anya vagyok, hiszen nem vagy szomorú és nem vagy mérges rám! Már másra sem. De… látom, hogy eltűnik az arcodról a mosoly is. Ettől azért rossz érzésem van… Így hát, mosolyogj kicsi gyermekem, mosolyogj! Hadd lássam, milyen jó anya vagyok! 

Az anya, aki „elég jó”: 

Kicsi gyermekem, gyere ide, itt vagyok melletted! Ha szomorú vagy mások miatt, segítek, hogy megértsd magad; és ha miattam vagy szomorú, segíts, hogy megértselek. Örülnék, ha a boldogságot tanulnád mellettem. Ha más miatt dühös vagy, gyere hozzám és megvigasztallak, ha kell, megvédelek; és ha rám vagy dühös, nem fojtom beléd a szót! Örülnék, ha eligazodnál ebben a világban. Igen, megértelek és melletted vagyok, ha szomorú vagy, vagy akár dühös, és boldogság tölt el, amikor látom, hogy jól vagy. Megnyugszom, amikor már nélkülem is ügyesen eligazodsz a világban. Mosolyod a békességet, nevetésed a derűt, komoly arcod pedig a méltóságot hordozza. Szívem kitágul az örömtől, amikor néha visszatérsz hozzám, és tudom, hogy az életed jó kezekben van nálad. Tudom, hogy a szabadság otthon van a napjaidban. Annyira bízok benne, hogy eléggé jó anya vagyok! 

A blogban található két monológ nem egy konkrét anya-gyermek kapcsolatot ír le, hanem azt a gyakori, észrevétlen dinamikát, amelyben a szeretet önkéntelen torzulása alatt a gyermek érzelmi szabadsága sérülhet. A két párhuzamos szöveg semmiképpen sem ítélet, inkább egy olyan „polarizáló” tükör, amely segíthet nekünk felismerni, hogy hogyan érezhetjük magunkat a kívülről hasonlóan szeretetteljesnek látszó kapcsolatban.

Ha magadra ismertél akár anyaként, akár gyermekként, az már egy fontos kezdőpont. A felismerés megnyitja az utat, a coaching során pedig kísérni tudlak abban, hogy a változás valóban hatékonyan és mihamarabb megtörténjen, és a helyére kerüljenek a dolgok.

Te hogy vagy ezzel?

A két leírás alapján szerinted a te édesanyád inkább milyen anya volt számodra?

És te milyen szülő szeretnél lenni?